X. századi település Edelény-Borsodon

A lelőhely, a borsodi földvár Északkelet-Magyarországon, Miskolctól mintegy 30 km-re északra, Edelény város határában, a Bódva folyó partján, egy alacsony dombon helyezkedik el. A domb mintegy 15 méterrel magasodik a folyó szintje fölé. Erre emelték egykor az államalapítás kori vár napjainkra már erősen lepusztult sáncait. Az előkerült leletek alapján bizonyos, hogy a dombtetőn a vár építését megelőzően egy falu állt. A település leégett, valamennyi háza egyszerre pusztult el a falut súlytó tűzvészben. A feltárt területen nyolc házat meglehetős alapossággal sikerült megfigyelnünk. További hármat azonban csak részleteiben ismerhettünk meg.


Gerendafalú ház

Legjobban a 8. ház szerkezetét és építési módját lehetett megfigyelni. Ez a ház is közvetlenül a dombot kelet-nyugati irányban átszelő első árok északi szélén állt. Mérete 3,4 x 3,6 m volt. A ház bontása során az északi falánál elsőként 1,5 m szélességben és 10 cm vastagságban égett gabonamagvakból álló réteg jelentkezett. Ez alatt egy 15-20 cm vastag, vörösre égett agyagból álló omladékot találtunk. Az omladék lebontása után került elő a ház átégett, tapasztott padlója. A padló nem volt egészen vízszintes, nyugati és déli irányban enyhén lejtett. A padlón jól meg tudtuk figyelni egy lezuhant faszerkezet maradványait.

A kemence a délkeleti sarok közelében állt. Szétszóródott kövei között 13 ép, vagy csak a föld által összenyomott edény került elő. A kisméretű, 0,75 x 0,75 méteres kemence U alakú volt, nagyobb kövekből, kötőanyag nélkül építették. Sütőfelülete 3 cm vastag, gyengén átégett tapasztásból állt, amely felett 5 cm vastag hamuréteget találtunk. A kemence szája nyugati irányba nyílt, két oldalán nagyméretű kövek helyezkedtek el. Ezektől 20-20 cm-re két 8, illetve 10 cm átmérőjű, 8 cm-re a padlóba mélyedő karólyukat bontottunk ki.

A házat 20 cm átmérőjű gerendákból építették, az északkeleti és északnyugati sarkon meg tudtuk figyelni azoknak a fatuskóknak a maradványait is, amelyekre a faház legalsó gerendáit fektették. A ház bejáratára utal az északkeleti sarokban lépcsőzetesen, 10 cm-es térközökkel mélyülő felszín. Itt néhány, feltehetőleg az ajtóhoz tartozó kisméretű vaskapcsot, és szöget is találtunk. A feltáráson tett megfigyeléseink alapján a 8. házat földfelszíni, négy sarkán, fatuskókon álló boronaházként rekonstruálhatjuk.

A padlót borító mintegy 20 cm vastag vörösre égett agyagréteg azt bizonyítja, hogy a háznak legalább is egy része tapasztott volt. Minthogy a gabonamagvakból álló réteg e fölött az égett agyagréteg fölött helyezkedett el, úgy véljük, hogy az agyagréteg, és az alatta előkerült, a padlóra zuhant gerendák a ház födémének a részei voltak. Ha ugyanis a háznak nem lett volna padlása, a gabonamagvak nem kerülhettek volna az omladéka fölé. Az egykori helyzetet tehát csak úgy képzelhetjük el, hogy a kicsépelt, tiszta gabonát a letapasztott padláson tartották, amely a ház leégésekor a födém fa és agyag részeivel együtt a padlóra zuhant. Eddigi ismereteink szerint a korszak házaiban nem volt padlás, s ezért állításom túlságosan merésznek tűnhet. A tiszta gabonamagvaknak az égett agyagomladék fölötti elhelyezkedésére azonban más magyarázat aligha lehet. A padlás jelentésű hiu szavunk ugor, vagy finnugor kori ősi örökségünk, így ismerete a honfoglalás körüli időszakban nem zárható ki. A padlás a későbbi évszázadokban is a paraszti lakóház szerves részét képezte. A kamrák mellett a legfontosabb tárolóhely volt, ahol gabonát, élelmiszereket, gazdasági szerszámokat tartottak.

A kemence szájánál előkerült két karólyukról úgy véljük, hogy egy, a faház tűzvédelmét és egyszerű füstelvezetését szolgáló szikrafogó nyomai lehettek. A néprajzi anyagból jól ismert szikrafogók favázra készített, sövényből, deszkából, gerendából álló, általában tapasztott építmények voltak. A szikrafogók olykor nagyobb házrész fölé borultak, de gyakran közvetlenül a kemencék szájához kapcsolódtak. A szikrafogó megakadályozta, hogy a gyúlékony tetőzet tüzet foghasson. A tűzhely meleg lángja, füstje a szikrafogónak ütközve lehullt, és így oszlott szét. A legegyszerűbb, beépített, sík felületű szikrafogókat a helyiség sarkába, a két csatlakozó falra támaszkodva építették fel. Különösen gyakori volt ez a megoldás az archaikus vonásokat őrző dél-dunántúli boronafalú szőlőbeli pincékben. A néprajzi anyagban előfordult olyan eset is, amikor a ház egy részét szikrafogó funkciójú födémmel látták el.

Valószínűnek látszik tehát, hogy a 8. házban egy szikrafogó nyomára akadtunk, amely egyik oldalon a ház falára, másikon pedig a kemenceszáj előtt levert karókra támaszkodott, és közvetlenül a kemenceszájhoz csatlakozott.

Elképzelhető, hogy maga a szikrafogó tároló-alkalmatosságként is szolgált. Egyben, egy "polc" is lehetett. Ezt valószínűsítheti a kemence közeléből előkerült különféle méretű és formájú 13 edény is. A 8. ház edényei közül kettőben találtunk ételmaradékot, valószínű tehát, hogy a ház leégésekor ezekben főztek. A többi a kemence közelében lévő tárolón állhatott. Valószínűvé teszi ezt a tény az is, hogy az edények közül kettőt egymásba helyezve találtunk meg.


Szerző: Dr. Wolf Mária - Nemzeti Múzeum